Megalakult az Első Honvéd Lions Club

Újabb klubot tudhat soraiban a magyarországi Lions közösség, hiszen a Kecskeméti Szent László Lions Club fiókklubjaként megalakult az Első Honvéd Lions Club. Az új tagok avatására 2019. április 10-én, szerdán került sor Budapesten, dr. Chrabák László kormányzó jelenlétében.

Az Első Honvéd Lions Club egyelőre fiókklubként kezdi meg működését, önálló klubként 20 fős taglétszám elérése után funkcionálhat, ezt a létszámot várhatóan gyorsan eléri majd az új klub, hiszen a Lions mozgalom és a honvédség szellemisége között több kapcsolódási pontot is találhatunk. Köztudott tény, hogy a Lions Klubok Nemzetközi Szövetségét 1917-ben alapították, Chicagoban, egyik fő céljuk az I. világháború látássérült katonáinak megsegítése volt. Az Első Honvéd Lions Club is ebben az irányban indul el, a fő Lions célok mellett (vakok és gyengén látók segítése, szemszűrő és diabetesz szűrő programok szervezése), a hadiárvák helyzetét, mindennapi életüket is próbálják majd megkönnyíteni.

Az Első Honvéd Lions Club elnöke Vitár Zsolt alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese lett. Az ünnepélyes avatási ceremónián jelent volt dr. Chrabák László kormányzó, Keys Mária II. alkormányzó, Bus Gábor régió elnök - aki egyben a klub létrehozásának ötletadója és koordinátora volt -, volt kormányzók közül pedig Magyar László, illetve dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona, továbbá Kissné Dr. Szabó-Kis Mária a Kecskeméti Szent László LC klub soros elnöke. A Honvédelmi Minisztérium részéről jelent volt Erdélyi Lajos humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Az avató ünnepségen dr. Chrabák László kormányzó az új klub számára átadta a harangot, továbbá Vitár Zsolt alezredes részére az elnöki láncot is.


Képgaléria

Hír kategóriák

 

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Kecskeméti Szent László Lions Club

Adószámunk:
18352797-1-03
Számlaszám:
10915008-00000009-22830019

cím: 6000 Kecskemét,
Csányi János krt. 1-3.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba